Visszatértem a távoli galaxisból - ha valaki hiányolt volna esetleg. :P  :cigi: 

Egy mondat a fejemben, mostanában vissza-visszatér. Egy haverom mesélt az éppen aktuális háremének egyik tagjával folytatott eszmecseréről, és az illető hölgy azt ecsetelte, hogy kezd jobb lenni a hangulata (időnként elég depis, nehéz eset), és a munkahelyén is megnevettették párszor, meg hát eszébe jutott hogy este lehet hogy baszcsizni is fog.

Igen, baszcsizni. :D :o 

Nem, ez itt nem a stíluselemző blog, akik kapcsiban vannak és telcsiznek, azok néha baszcsizni is szoktak, de ezen már nem akadok fenn, a stílus csak felszín. A dolog mélyebb értelmén gondolkodtam el. Ezen az ultralight időtöltéssé szelídült baszcsizáson. Mert ez tényleg az. Tényleg? Tényleg ilyenné lettünk? És tényleg ilyen értéktelen a szexualitás?

Egy korábbi, kicsit mélyebb értelmű levelezésemben a partner rákérdezett, hogy akkor hogy is van ez. Nem voltam férfivel mennyi ideje is? Öt éve? Merthogy hát itt keresek annyi ideje, vagy mi. Nekem pedig szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy ugyan nem nevezem baszcsizásnak, de a stíluson túl sajna a lényeg nem áll annyira távol az illető hölgytől, mint amennyire szeretnék tőle távol állni. :napersze: 

Minden itt lévő és aktívan vagy passzívan kereső (igen, a "nem keresek senkit" is keres, különben nem lenne itt - na persze), ha erre a kérdésre őszintén válaszolna...hát, szerintem szinte mindenki aktívan szexel, tegnap is, ma is. Talán az előtt 5 perccel is hogy ide bejelentkezett éppen. De ott a de...

Szóval a felszín alá bekukkantani kívánó levelezőpartner rákérdezett a nyilvánvalóra...hogy akkor most merre is van arra, ki kicsoda ésatöbbi.

Miért bonyolódik így el az élet hogy egy biff egyszerű kérdésre olyan nehézzé válik a válasz.
Van valakid? - mi ebben a nehézség, kérdezné bármelyik 16 éves. Vagy járok valakivel, vagy nem. :vigyor: És bár megszóljuk őket a lila hajuk vagy a tetkóik és piercingjeik miatt, mégis ha most egy képzeletbeli beszélgetést hoznék össze a 16, vagy akár a 18 éves önmagammal, csúfos bukta lenne, azt hiszem, lekörözne kábé bármiben, aztán erkölcsi piedesztálon állva elküldhetne a p*csába. 

Azt szoktuk mondani, bárcsak 18 éves lehetnék a mostani eszemmel, az hűde milyen jó lenne. Pedig nem gondolunk bele, hogy mennyire nem, mennyire nem lenne az jó! 

Egyik nap a Balti tengerben térdig ácsorogva és bámulva a végtelenbe azon gondolkodtam, hogy az utóbbi 30 évben beutaztam a fél világot, felsorolni is sok hogy mennyi mindent láttam a maga valójában, megnéztem többszáz filmet is, elolvastam többszáz könyvet, belemélyedtem több tudományba... és mégis előtte a világ valahogy nagyobb volt. :( :napersze:  Ha akkor az életünk kezdetén már ennyi leszarom tablettát vettünk volna be, ha már 18 évesen ennyi félelem, érdektelenség, felületesség, önzés, csőlátás, bizalmatlanság lenne az emberben, mivé lenne a negyvenes éveire?! Belegondolni is szörnyű.  :/ 

Valószínűleg sokkal jobb lenne, ha a mostani életkoromban tudnék élni a 18 éves eszemmel, látókörömmel, nyitottságommal, gyanútlanságommal, vehemenciámmal. De legfőképpen a világot is megváltani akaró bátorságommal és mindent elsöprő akaratommal. 

Mert azt hiszem, ez a legnagyobb hiánycikk errefelé, és ebben a korosztályban. A bátorság. Hogy kiálljunk valamiért amit akarunk, hogy harcoljunk, vagy csak makacsul kitartsunk, ne alkudjunk meg és ne adjuk fel, hogy oda merjük tolni a képünket a pofonáradat elé, hogy merjünk igent vagy nemet mondani a ha..., a talán..., és a nemtudom helyett. Hogy diszkréció és sumákolás helyett felszegett fejjel ordítsunk. Hogy merjünk valamit a következményeivel együtt csinálni, gyors döntéseket hozni, hebehurgya megnyilvánulásokat tenni, kockáztatni, cikin cselekedni, előnytelenül kinézni, kudarcot vallani, őszinte érzéseket mutatni, kemény véleményeket mondani, kritikát kapni. Biztonsági játék helyett mindent odaadni. Hogy ne faroljunk mindig a könnyebb útra. Hogy ne akarjunk azonnal, az első nehézségre mindent mással, máshol, máshogy pótolni, hogy ne folyvást azzal foglalkozzunk hogy mi kényeztetne minket hirtelen az adott pillanatban jobban, és ne minden kritikára vagy kellemetlen külső reakcióra kapkodjuk azonnal sérült önértékeléssel dobozszámra a leszarom tablettát és zárjuk ki az életünkből a világ azon részét ahonnan nem tódul a kellemesség, hanem gondolkozzunk néhány percet, vagy akár sokat is, hogy falépítés helyett vitázzunk, legyünk dühösek, vágjunk vissza, vagy sírjunk, zokogjunk, toporzékoljunk, segítsünk, dobáljuk a tányérokat, bosszuljuk meg, béküljünk ki, köpködjünk rá aztán öleljük meg. :) Mint ahogyan tettük amikor - még - tényleg éltünk. 

Mert ez a világot mozaikokból kirakó biztonsági játékon alapuló önkényeztetéses napraforgó-hajlékony, látszat-önszuggessziós dejómindennekemígy...bizony az igazi öregkor. :( Valójában egy megfáradt beletörődés, feladás, egy sunyi önbecsapó alku...ár-érték arányt patikamérlegen számító lavírozás, váltsuk a hajdan vágyott világmegváltást sok kis kényeztetésre, a külvilág leszelektálására a csak nekünk hízelgőkre, önmagunk szeretésére, fogadjukelmagunkatra, egymás érdeksimogatására, szellemi és testi maszturbálásra, és persze egy rakás önzésre. A konfliktuskerülés mögött pedig bizony nem életbölcsesség van, a szelekció mögött nem műveltség vagy jóízlés van, a swingerbe járás mögött nem széles látókör van. Hanem a bátorság hiánya. Gyávaság. Jajj mi lesz, ha alul maradok, ha szembe kell néznem problémákkal, ha megmondom hogy már nem hoz lázba, ha oda a kis komfortocskám, ha kritikát kapok, ha leesek a saját pihepuha gravitációmból a világéba. A világ, ami már nem is érdekli a gyávákat, a kis börtönük kis komfortja a perspektíva, az még ki legyen maxolva a többi le van szarva. Zárjuk ki a világot és csapjuk be a vasajtót is.

Áááá...bátorság. Hát annak a negyvenes évekre a többségnél annyi. :( Nem szól szám, nem fáj fejem. A bölcsek hallgatnak. Jut is marad is...csak legyen benne egy kis jó.

Pedig frászt a bölcsek hallgatnak! A bárányok hallgatnak. :/ A gyávák hallgatnak. A mimózák hallgatnak, és behúzódnak a komfortzónába.

Szóval...visszatérve a levelezőpartner - valahol mégiscsak jogos - kérdésére, hogy van-e partnerem. 
A jó, a rossz, és a csúf. És a szobor szépségű (és lelkű) potens. Na meg a kedves, romantikus. És a hűséges odaadó. - Kár hogy mind másik. :napersze: 

Azt hiszem, ha valamiből sok van, akkor valójában egy sincs.


!kep:https://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/BLOGIMG/a91f17420180822001411.jpg