nunuelle

Városunk tagjává vált: 2005. május 29.,
utoljára belépett: 2009. január 7. 12:18:16.
Meg ne próbálj fogni engem, mint a kígyó siklom el
Puszi, nunuelle vagyok, 39 éves, kos csillagjegyű nőies hölgy, lakhelyem Magyarország, Budapest.
Eropolis Belvárosába költöztem be.
Urakat keresek.
Adataim:
"Nem játszhatsz a benned lakó állattal úgy, hogy ne válj te magad is teljesen állatiassá; nem játszhatsz a hamissággal úgy, hogy közben megőrzöd az igazságot; a durvasággal úgy, hogy megmaradjanak emberi érzéseid. Aki rendben akarja tartani a kertjét, nem különít el egy parcellát a gyomnak."
Kosztolányi Dezső: Vigyázz
Vigyázz.
Ez a nagy pillanat.
Egy ember jön feléd, bemutatkozik,
már tárja kezét, most lát legelőször,
rád néz,
és elviszi majd az arcod, a hangod,
s őrzi.
Lélek csak az ember a többi
emberek lelkében,
törékeny gondolatokból faragott,
száztitkú, halovány emlék,
mely néha a fellegekig magasul.
Légy méltó e testvér
áhitatos várakozására,
s remegjen által a tudat,
hogy most történhet valami,
ami még nem volt,
mióta áll a világ,
s Isten kezében se reszketett úgy
sáranyagod, mint most
az ő kezében,
ki megteremt igazán,
fényből, szeretetből,
Ő, a te rokonod,
Ő, a te Urad, Istened.
Nézz rá,
büszkén s alázatosan is,
mint aki megszületett és aki meghal.
Ne félj.
Röpítsd feléje a te életed
s egyedülvalóságod, mely neki
oly idegen,
hogy beleborzong
és megért.
Légy őszinte, tiszta, bátor.
Adj példát.
Szemvillanás csak, s kész a bűn,
és az örökre tart,
örökre büntet,
öngyilkos haraggal,
és összetöri az emlékedet,
téged.
Ne hazudj.
Ne halj meg.
Élj benne.
Ez a nagy pillanat.
Vigyázz.
Ha levelet szeretnél írni neki, vagy privát csevelyre hívnád, vagy ha a kedvenceid közé vennéd, ahhoz először regisztrálnod kell!